Back to All Events

Chirashizushi - szórt sushi Hinamatsuri alkalmából

  • Negura Budapest 18 Rómer Flóris utca Budapest, Budapest, 1024 Hungary (map)

Idén a tavasz kezdete után a Hinamatsuri (雛祭り), azaz lányok ünnepe lesz a következő a japán jeles napok közül, amelyiket nem csak átbeszélünk, de meg is főzzük!:)

Az óra főszereplője az Chirashizushi (ちらし寿司), a talán legszínesebb sushi fajta. “Szórt sushi” névre is hallgat, hiszen a sushi éttermekből ismerősebb nigiri vagy makival ellentétben, a Chirashizushi teljesen más koncepciót képvisel jellegzetesen a rizs tetejére “szórt” feltűnő színű és minél gazdagabb kiegészítőivel. Az ünnephez méltóan mi is színben és ízben a lehető legizgalmasabb hozzávalókkal dolgozunk majd. Répa, shitake gomba, bojtorjángyökér, cukorborsó, tojás, sült tofu, füstölt és sűlt hal, kaviár egészen biztosan kerül majd a sushi rizs tetejére, de lehetőségeink szerint készülünk további kiegészítőkkel is.

Az órát NEM SUSHI WORKSHOPnak szánjuk, az ezzel kapcsolatos fenntartásaink változatlanok, de olyan sushi félék kedvéért szívesen és nagy örömmel kivételt teszünk, melyek Japánban is otthoni körülmények között készülnek, a Chirasizushi pedig nagy szerencsénkre határozottan ilyen!:)

A Chirashizushi összeállításánál az ízek és színek kombinációja fontos szerepet kap, és van egy-két olyan alapanyag, ami az elkészítési módból adódóan mindenképpen kerül bele (répa, shiitake gomba, sült tofu, bojtorjángyökér) de ha valaki tiltakozik a hal, kaviár vagy tojás ellen, akkor természetesen azt nyugodtan kihagyhatja a saját összeállításából. Ha több ilyen alapanyag is lenne, akkor kérünk jelezzétek előre, hogy készülhessünk alternatívával, és ne legyen valakinek fele olyan gazdag a tányérja, mint a többieké.

Hinamatsuri hivataloson március 3-ára esik. Az eseményt azért hirdetjük meg korábbra, hogy ha valaki szeretne otthon a családjával, barátaival együtt ünnepelni, lehetősége legyen a megszerzett tudás megcsillantására a hivatalos ünnepnapon is!:)

Az óra menetrendje:

sushi rizs (酢飯) készítése (rizsfőzés és ízesítés)

a rizs tetejére szánt elemek elkészítése (tojás, hal, zöldségek) illetve előkészítése

chirashizushi összeállítása

(Az elkészült chirashizushihoz, meleg levest kínálunk.)

A workshop ára: 20 000 Ft/fő

Az ár tartalmazza az óra alatt fogyasztott teákat, alkoholmentes innivalókat.

Óráink kis csoportosak, a maximum létszám 6 fő.

Az órát 16 évnél fiatalabbaknak nem ajánljuk.

Jelentkezés menete:
1. Olvasd el az óráinkkal kapcsolatos fontos tudnivalókat:
http://www.neguracooking.com/gyik/
2. Töltsd ki a honlapunkon található jelentkezési lapot.
Jelentkezésed beérkezése után válaszemailben értesítünk a fizetéssel kapcsolatos részletekkel. Részvételi szándékodat akkor tudjuk véglegesíteni, amennyiben 2 munkanapon belül átutalod az óra árát a válaszemailben megadott számlaszámra. Vendéglistánk összeállításánál a fizetési sorrendet tekintjük elsődlegesnek, ha betelt egy óra, jelezzük!